Sziasztok Kamilla vagyok 17 éves. Pánikbetegséggel küzdök 9 hónapja.
Nos, kialakulásán sokszor gondolkodtam és évekre visszatudtam vezetni. Az első ilyen rosszullét a kocsiban történt mikor egy meredek lejtőn mentünk le kora reggel. Nem értettem mi ez, olyan volt mikor hullámvasúton megyünk és a gyomor a torkunkban landol, csak ehhez hozzátársult remegés illetve roham és csak kapkodtam a fejem nem tudtam mi történik. Majd a több km-es út során többször is előjött. Megijedtem. Azon a lejtőn mindig előjött, megutáltam. Nem sűrűn mentünk arra utána miattam nehogy rosszul legyek. (2014)
A következő eset a liftben történt. Beléptem elindultunk lefelé és azt éreztem hogy elájulok, a lábaim mintha elengedték volna magukat szintén rosszul lettem. Legszívesebben kiabáltam volna, hogy “ki akarok szállni”. De hang nem jött ki a számon talán az arcom tűnt megrémültnek. Utána nem is akartam már liftezni, hanyagoltam.(2018)
Nyár vége felé meggyűlt a bajom a buszozással is. Ezt sem értettem hisz 2 évvel ezelőtt iszonyat sokat buszoztam. A történet nem más minthogy: néha rástresszeltem a buszozásra de utána elengedtem a dolgot persze az izgulás is közrejátszott, hogy végre bulizhatok vagy akármi. Majd este mentünk a haverommal haza és még nem jött a busz nagyon stresszeltem és rosszul lettem, majd miután felszálltunk mondtam neki, hogy:” szálljunk le hányingerem van”- de persze nem ez volt hanem féltem. Izzadni kezdett a tenyerem, szívem majd kiesett a helyéről, de mondtam magamnak pár perc és otthon vagyok. Hazaérve jöttek az újabb gondolatok, hogy MIÉRT? (2018)
Szeptember 13.-án egyedül voltam itthon mert beteg voltam. Volt nálam dzsoint mondom akkor ellövöm. Amint megtörtént kb fél perc múlva a fejem zsibbadni kezdett mintha egy kilós téglával fejbe vágtak volna, iszonyat gyors szívverés, remegés, a számat nem éreztem, kiszáradtam teljesen. Halálfélelmem volt nem tudtam mi történik. Felhívtam nevelőapám, hogy ez történt jöjjön haza érzem megfogok halni. Ő nem értette mi van hívta a mentőket ők bevittek majd onnan rendőrség.(…) Következő héten nem mertem iskolába menni amint bementem éreztem ki kell jönnöm ez 2 hétig tartott majd elmúlt. Az elkövetkező 1-2 hónapban ahol ez történt oda sem mert nézni vagy ha közel kerültem hozzá elfutottam.(2018 szept. 13)
December 8 születésnapom. Remekül indult az este iszogattunk a barátaimmal majd mikor beléptünk egy kocsmába elkezdett zsibbadni a szám mondtam barátnőmnek, hogy: “azonnal menjünk ki!!” Kimentünk vetkőzni kezdtem mert izzadtam és melegem volt szintén nem tudtam miért csak kapkodtam a fejem. 10 perc szenvedés után elmúlt ( ez volt egy erős pánikroham). Nagyon megijedtem utána következő napokban gondoltam rá és csak kattogtam, hogy hogyan és miért jött elő.
December 22 barátnőmet kísértem le buszhoz és mikor elment vele én néztem őt és azon gondolkodtam ,hogy mi lenne ha nekem kéne buszoznom ez úgy hatott rám, hogy újabb pánikroham jött. A hazajutás nehezen történt de mikor hazaértem nagy kő esett le a szívemről. Szüleimmel beszéltünk erről és csak sírtam, nem találtam meg rá az okot, hogy “miért?” Ez után féltem elaludni kétségbe voltam esve minden egyes nap.
Jött az újév mondtam:” új élet viszlát múlt”. Igen, persze szép mondtad volt. Egyik matek dolgozatnál szintén betalált, azt vártam mikor lesz vége az órának de legfőképp, hogy mikor érek már haza.
Következő egy magyar dolgozat volt. Piszkos módon bepánikoltam de mondogattam:” pár perc és elmúlik” utána magam alatt voltam. Majd jött a másik csúnya dolog, hogy nem mertem kimenni az utcára egyedül.
Pár nap múlva elmentünk orvoshoz mondta hogy ez bizony pánikbetegség. Írt fel különböző vitaminokat illetve sedatif pct. Másnap dolgozatot írtunk bevettem egyet és nyugodt lettem éreztem, hogy elő akar jönni a roham de vissza van szorítva. Egyszerűen az az érzés eszméletlen volt, hogy nem volt rohamom.
Utána való napokban egyedül kellett lemennem városba mikor éreztem a dolgot bevettem egyet és már is megnyugodtam. Aztán hozzászoktam, hogy ha van nálam nem lesz semmi gond. Így mindig úgy álltam hozzá, hogy nem lesz semmi hisz van nálam gyógyszer.
Éreztem, hogy kezdek jobban lenni. Aztán elszántam magam dolgokra, hogy akkor veszek be gyógyszert ha sos a dolog. Úgy mond játszottam a pánikkal. Szembe néztem azzal a lejtővel most már semmi bajom nincsen. A következő az egyedül megyek ki utcára, sikerült. Majd a buszozás pár napja egyedül kellett utaznom 2 órát zenét hallgattam olyan embertől aki példaképem és erőt ad. Szóba jött a mozgólépcső is azt is legyőztem. Ezek a dolgok másnak hétköznapinak tűnnek nekem kihívás volt. Fenomenális érzés ez, mikor tudod, hogy sikerült, megcsináltad, irtó büszke vagy magadra egyszerűen hősnek érzed magad. De ez az egész nem sikerült volna ha a szüleim nincsenek mellettem illetve a barátaim. És igen is van kiút! Akarni kell és csak mosolyogni, meg kell mutatni, hogy a pánik hozzád képest semmi, nem szabad, hogy ő vegye át az irányítást!!!